Bevezetés

Az emberré válás sok millió éves evolutioja alatt kialakult, ösztönös táplálkozási szokások, elvileg a mai napig meghatározó elemei lehetnének az emberi étkezésnek. Hiszen a tápcsatornánk, az anyagcserénk, a homeostázisunk fenntartásához szükséges összes rendszerünk, hosszú fejlődési folyamat alatt, meghatározott táplálkozáshoz alkalmazkodott, amely génjeinkben rögzült. Evvel szemben, egészen a közelmúltban (”biológiai időmérést” tekintve, hirtelen), hatalmas környezeti változások történtek: 10.000 évvel ezelőtt bekövetkezett a mezőgazdasági forradalom, 200 évvel ezelőtt az ipari forradalom. Különböző manipulációkkal előállított élelmiszerek (termesztett növények és állatok), majd ipari módszerekkel gyártott különböző táplálékok kerültek az ember asztalára. A gyors változásra a genetikusan másképpen determinált ember különböző konfliktusokkal reagál: az „öreg gének rosszul viselik az új üzemanyagot”. Az emberiség írott történelme óta ismerjük a táplálkozásra visszavezethető jó és rossz következmények hatalmas tárházát.

Az orvostudomány fejlődése során számos betegséget felszámolt a táplálkozásból származő hiány (pl. vitaminok) felismerésével. Ugyanakkor ismertté vált betegségek sora, amely a túlzott mennyiségben, vagy rossz arányban bevitt élelemmel hozható összefüggésbe. Kézenfekvő az alúl – és túltápláltság egészségrontó szerepe. Mégis egy emberöltő alatt is számos divatos tiltás/ajánlás hullámzik végig a világon, amelyre néhány év után rácáfol egy másik. Ennyire nem tudjuk még a 21.században sem, hogy mit és mennyit együnk, mi az ideális emberi táplálkozás? Mivel a kérdésre igen összetett a válasz, ezért ebben a dolgozatban, csak egy kiválasztott szempont, a sav-bázis egyensúly szempontjából keressük a választ. Ennek a szempontnak a prioritását igazolja az az egyszerű példa, miszerint az őseink étkezésében domináló növények magas alkalikus só (kálium) tartalmát felváltotta a modern étkezés NaCL, konyhasó tartalma, amelynek eredményeként, táplálkozásunk eleve savas túlterhelés irányába tolódott. (K:Na=3:1-ről a modern táplálkozásban K:Na=1:10-re változott.

Az orvosegyetemi élettankönyv tanítása szerint  a modern ember vegyes táplálkozással naponta 50-100mAequ-sel több savat juttat a szervezetébe, mint bázist.

A krónikus metabolikus acidózis veszélyeit, mint tényeket ismerjük:
a.) gyermekeknél a növekedési hormon termelés csökkenéséhez,
b.) felnőtteknél a csont- és izomtömeg megkevesbedéséhez,
c.) fájdalom szindrómák kialakulásához,
d.) vesekő képződéshez vezethet.

Sav-bázis egyensúly

A klinikai gyakorlatban a láng fotometria bevezetése az 50-s évek végén, majd Paul Astrup szérum pH mérésre alkalmas módszere tette lehetővé a sav-bázis egyensúly rutinszerű vizsgálatát. 1964-ben egy konszenzus konferencián megállapodtak: a vér 7.4-es pH értékének negativ irányba tolódását, „acidózis”-nak, pozitiv irányú változását, „alkalózis”-nak fogják nevezni. Tisztázódtak a terminologiai kérdések is, miszerint a „respiratorikus” és „metabolikus” jelzőket fogják alkalmazni a primer ateiologiai faktorra utalva. A respiratorikus faktort a pCO2 értékkel a metabolikus faktort a plazma bicarbonat koncentrációval (elsősorban az USA-ban alkalmazott) vagy a standard bázis-hiány mértékével (elsősorban Európában alkalmazott) fejezik ki.

Isohydria

A plazma-pH állandósága (az ún. isohydria) pontosan működő regulációs berendezések eredménye. A szerves anyagok égésekor szénsav, kénsav és foszforsav, az anaerob anyagcsere kapcsán pedig tejsav és más organikus savak képződnek és jutnak a vérbe. Növényi eredetű táplálékok viszont a bázikus gyököket szaporítják. E savanyító, lúgosító befolyások ellenére a vér pH-ja meglepően állandó: 6,7 alá, illetve 7,8 fölé még extrém kóros folyamatok közben sem kerül.

Bázistöbblet csak kivételesen, speciális viszonyok között jön szóba. A védekező (regulációs) folyamatok tehát elsősorban a savtöbblettől védik a szervezetet.

Első védelmi vonal : a plazma pufferrendszerei:

1.) bicarbonát-szénsav rendszer
2.) foszfát puffer rendszer
3.) plazmafehérjék, mint pufferek

Második védelmi vonal: a tüdőn át a légzőközpont a CO2 leadásának szabályozásával

Harmadik védelmi vonal: a vese a szükségletnek megfelelő savanyú illetve lúgos vizelet elválasztásával, biztosítja az isohydriát.

A megfelelő pH érték sejten belüli és kivüli egyensúlya nemcsak az anyagcsere folyamatok alapvető feltétele, hanem meghatározó:
a.) a fehérjék szerkezetének és funkcióinak,
b.) a sejt membrán permeabilitásának,
c.) az elektrolytok eloszlásának,
d.) a kötőszövet struktúrájának alakulásában.

Krónikus latens metabolikus acidózis

Az utóbbi évtizedben egyre inkább a figyelem fókuszába kerül, a modern ember enyhe, de folyamatos savas túlterhelése, amely hosszútávon jelentősen igénybeveszi az isohydriáért “küzdő” regulációs rendszereket.

Melyek a leggyakoribb tényezők, amelyek latens metabolikus acidózishoz vezetnek? · Magas állati fehérjebevitel, (az aminósavak lebomlásakor kénsav, mint végproduktum keletkezik), · Foszfor tartalmú üdítőitalok fogyasztása, · NaCl-ban gazdag ízesítés (Natrium és kálium bevitel felbomlott aránya) · Éhezés · Alacsony fizikai aktivitás · Túlzott fizikai aktivitás · Vesekapacítás beszűkülése (idős kor)

A felsorolt tényezők tartós jelenléte, a puffer rezervoirok kimerülése, rizikó tényezőt jelenthet egyes krónikus betegségek –pl. reumatológiai kórképek- patogenezisében.

Krónikus acidózis hatása a csontozatra

Az alkalikus sók (foszfátok, karbonátok) jelenlétének köszönhetően a csont hatalmas bázikus rezervoir. Amikor savas terhelés éri a szervezetet – elsősorban metabolikus acidózis- akkor ezeket a sókat mobilizálja, a szisztémás keingésbe juttatja a szervezet, ahol a pH érték ezen az  “áron” megfelelő marad.

A felszabadult kálcium és foszfor a vizelettel távozik, anélkül, hogy a tápcsatornán keresztül megfelelő pótlás felszívódhatna. A folyamat tehát a csontok fokozatos ásványi anyag csökkenéséhez vezet.

Csontritkulás

Ha a metabolikus, savas túlterhelés heteken, hónapokon, éveken át igénybeveszi a kompenzáló puffer rendszereket a homeostázis megőrzése érdekében, akkor elkerülhetetlen a csontok tömegének csökkenése, az osteoporosis kialakulása.

In vitro kisérletek bizonyították, hogy a csontokban nem csupán fizikai-kémiai úton megvalósuló kálcium “elszívásról” van szó. A krónikus acidózis megváltoztatja a csontsejt funkciókat: megnő az osteoklasztok csont resorptioja és lecsökken az osteoblasztok csont formatioja. (Érdekes, hogy ugyanez a kutatócsoport a respiratórikus acidózis esetében a csontok demineralizációját lényegesen kevésbé találta intenzivnek.) Az idősödés, - a fokozatosan beszűkülő vesefunkció miatt- nehezíti a metabolikus savak távozását, felerősödik a csontokból történő ásványi anyag vesztés, és evvel a törés veszélye fokozódik.

Goldhaber és munkatársai igazolták, hogy a prostaglandin inhibitor indomethacin gátolja az acidózis okozta sejt-közvetített kálcium kiáramlást a csontokból. Acidótikus viszonyok között inkubált csont sejtekből prostaglandin E2 felszabadulást észleltek .

Hiba lenne az osteoporosis patogenezisét csupán a sav-bázis viszonyok változására egyszerűsíteni, hiszen a bizonyítékokon alapuló medicina számos egyéb - itt fel nem sorolt- dimenzióját ismeri a a csontritkulás kialakulásának. Viszont ugyanúgy hiba lenne, ha nem látnánk tisztán mekkora szerepe van a táplálkozásnak a csonttömeg megtartása vagy elvesztése szempontjából.

33 országban végzett elemzésnek az eredménye szerint, amelyet a combnyaktörések és a táplálkozás növényi : állati fehérje aránya között vizsgáltak. Az azonos korcsoport vizsgálatára szorítkozó tanulmány eredményei szerint minél magasabb volt a táplálék összetételében a növényi fehérje, annál kevesebb (p<0.001) törés fordult elő. Ez az eredmény mindenképpen azt a hypotézist erősíti, hogy a táplálkozással kiváltott, krónikus, latens metabolikus acidózisnak szerepe van az osteoporozis patogenezisében.

Derékfájás

Sok szempontból a legtöbb “leg”-el illetett kórkép, amellyel mind a betegek, mind a gyógyítók találkoznak. · Rendkivül gyakori, népbetegség a civilizált országokban. · Elhúzódó, krónikus lefolyású. · Az 50 éves kort elért lakosság 70-80%-a legalább egy derékfájós attackon átesik. · Második helyen szerepel a leggyakoribb orvoshoz fordulási listán, · és még sorolhatóak a “leg”-ek. De van e bármi köze a metabolikus, latens acidózisnak és ennek a rendkivül gyakori/hétköznapi kórképnek egymáshoz? Vormann professzor és munkatársai prospektiv tanulmányukban 82 derékfájdalomban szenvedő betegnek adtak 4 héten át napi 30g lactose alapanyagú multiásvány tartalmú, alkalizáló táplálék kiegészítőt a szokásos gyógyszerek meghagyása mellett. A fájdalom mértékét Arhus low back Rating Scale-el (ARS) mérték. 4 hét alatt magasan szignifikáns eredményt értek el. (ARS változás: p< 0,001). 82 betegből 72-nél a teljes vér puffer kapacitása megnőtt. (13) Ennél a példánál sem a metabolkus acidózis kizárólagos/meghatározó patogenetikai szerepéről van szó, sokkal inkább a fájdalom szindróma fenntartásában betöltött lehetséges adjuváns hatásról.

Rheumatoid artritis

Ismeretlen etiológiájú sokizületi gyulladás · változatos klinikai megjelenés · hullámzó lefolyás · női dominantia · 1-1,5%-os előfordulás · az esetek 30%-ban súlyos elnyomorodáshoz vezető kimenetel jellemzi. · a reumatológia tárgykörében a leginkább kutatott betegség Lehet e köze a metabolikus latens acidózisnak a rheumatoid arthritis patogeneziséhez, vagy kórlefolyásához? Egyáltalán a táplálkozás és az imunközvetített sokizületi gyulladás találkozik e valahol, valamilyen összefüggésben? Betegeink naponta teszik fel a kézenfekvő kérdést, “van e valami a táplálkozásom körül, amivel segíthetnék a betegségem megszelíditésében?”.

Nehezen kutatható – a szakmai kritériumoknak megfelelő, jól összehasonlítható, homogén csoportok nehezen verbuválhatók – területe ez a kérdés a szakmának.. Vannak közlemények, amelyek arra utalnak, hogy a sav-bázis viszonyok jelentős befolyást jelenthetnek a gyulladás aktivitására. Bobkov és munkatársai rheumatoid arthritisben szenvedő betegek szinoviális folyadékában sav-bázis analizist végeztek. Minden betegnél lokális acidózist találtak, amely korrelált: · a gyulladásos aktivitással · a szisztémás manifesztációval · a reuma faktor titerével · Metothrexat megnövelte az izületen belüli pH-t. Természetesen ebben az esetben sem azt sugalják az erdmények, hogy a betegség meghatározó/kizárolagos patogenetikai tényezőjével állunk szemben. Hiszen –itt fel nem sorolt- bonyolult, de már jórészt ismert molekuláris biológiai folyamatok eredménye a klinikus által észlelt gyulladás. A táplálkozással kiváltott metabolikus acidózis ebben a kórképben is, szerepet játszhat a gyulladás prolongálásában a fájdalom szindróma fenntartásában.

Következtetések

A mindennapjainkban megjelenő, kisfokú, de visszatérő, a modern táplálkozással összefüggésbe hozható, savas túlterhelés csökkentése, elkerülése kézenfekvőnek látszik. A preventiv medicina, a sportorvoslás és a gerontológia mellett minden specialitásnak, így a reumatológiának is oka van küzdeni a sszervezet puffer rendszereivel való folyamatos visszaélés ellen. Mit tehetünk? Minél szélesebb körben kell ismertté tenni a következő szempontokat: · Az állati fehérje bevitel csökkenjen · A növények, gyümölcsök fogyasztása kerüljön előtérbe · A foszfát tartalmú üdítőitalok fogyasztását mérsékeljük · Idős korban, fokozott fizikai igénybevétel,és krónikus betegség esetén használjunk alkalikus táplálékkiegészítőt..